Előkészítő órák

A Határtalanul erdélyi kirándulás előkészítése iskolánkban több foglalkozás keretében valósult meg.

A gyerekek általuk választott helyszínekből vagy különböző helyekhez kapcsolódó hírességek életéből készültek fel, és tartottak beszámolót irodalom-, történelem és földrajzórákon. A feladat az volt, hogy puszta tények és adatok közlése mellett számos érdekességgel tarkítsák bemutatójukat.

Témanap

A témanappal kapcsolatos vállalásunkat is az előkészítő órák keretében tartottuk meg. A nap indításaként a gyerekek a Csík Zenekar Hazám című dalára adtak elő egy flashmobot. Ezt követően egy előre felrajzolt sziluett segítségével megformálták Nagy Magyarországot, majd ezt az alakzatot megtartva piros-fehér-zöld anyagok segítségével fejük fölé emelték Magyarország zászlaját.

Ebben a formában elénekeltük közösen Szarka Tamás Kézfogás című dalát.

Zárásként pedig játékos feladatokból álló vetélkedőn vehettek részt a gyerekek. A feladatok közt szerepelt totó Trianonnal és a magyarsággal kapcsolatban, Párkereső (Melyik épület melyik egykor Magyarországon lévő városban található ma?), igaz-hamis IKT-feladat, Nagy Magyarország kirakó stb.

Ezekkel a programokkal és feladatokkal a gyerekek igazán rá tudtak hangolódni a kirándulásra, és egy kicsit belepillanthattak abba, hogy mennyi csodálatos látnivaló és program vár majd rájuk az erdélyi út során.

Szakmai beszámoló (Úti napló)

 

A HAT-KP-1-2023_1-000154 számú Kirándulások Székelyföldön elnevezésű Határtalanul pályázat segítségével 22 hetedik osztályos diák és három kísérő pedagógus vehetett részt Erdély és Székelyföld megismerésében, szépséges tájainak felfedezésében. A részvétel a pályázatnak köszönhetően ingyenes volt, csupán érvényes személyigazolványra, és némi költőpénzre volt szüksége a kirándulni vágyóknak. Ez lehetővé tette valamennyi diákunk számára, hogy az ország határait elhagyva magyarlakta területekre látogathassanak. A legtöbb tanulónk esetében ez volt az első alkalom, hogy külföldre utazhattak.

 

Az első megállónk Nagyváradon volt, melynek során egy rövid városnézés keretében megcsodálhattuk a Római Katolikus Püspökség lenyűgöző kertjét, a Római Katolikus Bazilikát, előtte Szent László király szobrával, valamint a Kanonok soron sétálva ámulva néztük az elképzelhetetlenül hosszú oszlopsort.

 

 

Királyhágón, a történelmi Erdély határán, bár kicsit ködös időben, de csodálkozva nézték a gyerekek a nagy hegyeket, völgyeket. Jó volt látni, ahogy a földrajz órán tanult hatalmas hegyláncok hogyan váltak valósággá a gyerekek szemében.  

 

Délután érkeztünk Kolozsvárra, ahol először Mátyás király szülőházánál helyeztük el a megemlékezés koszorúját. A Szent Mihály templomban megcsodáltuk a gyönyörű orgonát, faragott szószéket és a csodás oltárt. A bátrabbak még a toronyba is felmerészkedtek. Kolozsvári sétánkat az impozáns Mátyás szobornál zártuk.    

 

 

 

 

 

Utunkat folytattuk a szálláshelyünk felé. Nagyon vártuk már a találkozást a házigazdáinkkal, akik nagy szeretettel és finom vacsorával fogadtak bennünket.    

 

A szállásunk egy gyönyörű, tágas, ízlésesen berendezett magánház jellegű panzióban volt. A két-háromágyas szobák tiszták és igényesek voltak.

 

 

 

 

 

A második napunkat a természetben töltöttük. Gyergyószentmiklós felé vettük az irányt. Első megállónk Madéfalván volt, ahol leróttuk kegyeletünket a 200 székely vértanú emlékére állított emlékműnél.  

 

 

 

Útközben megálltunk a Maros folyó forrásánál. Mivel ez a folyó viszonylag közel található hozzánk, sok diákunk látta már élőben. Izgalmas volt számukra látni, hogy ez a sebes folyású, széles folyó milyen kis csordogáló forrásból születik.  

 

Következő megállónknál megismerkedtünk a Gyilkos-tó történetével, szívszorító legendájával. A tóhoz érkezve tettünk egy nagy sétát, megnéztük a több, mint 150 éves, vízből kiálló farönköket, amelyek egyedivé varázsolják a tó látványát.

Ezután megérkeztünk a lélegzetelállító Békás-szorosba. A hihetetlenül magas és meredek sziklafalak között végig sétáltunk a szoroson. A gyerekek még soha nem láttak ekkora hegyeket, hatalmas élményt jelentett a számukra.

 

Hazafelé úton Csíksomlyón a csodatevő Szűz Mária szobrát néztük meg a kegytemplomban. Meglepetés volt, többen is az oltár elé járultak, nagy tisztelettel, kellő alázattal a hely szentsége előtt.

 

 

A harmadik napon Szejkefürdőre mentünk, ahol a csodás székelykapuk alatt felsétáltunk Orbán Balázs sírjához. Útközben az idegenvezetőnk elmesélte ezeknek a székelykapuknak a történetét        

 

 

Nem messze a síremléktől található a Mini Erdély Park, ahol makettek formájában megcsodálhattuk Erdély nevezetes épületeit, műemlékeit. Nagy élményt jelentett a gyerekek számára a kisvasút is, amely körbevitte a látogatókat a parkon.  

 

 

Délután hatalmas kalandban volt részünk. A szállásunkról indulva egy traktor pótkocsiján ülve 2 óra hosszát utaztunk felfelé a hegyen a Madarasi Hargitára. Már maga a traktorozás, valamint a szemünk előtt fokozatosan kibontakozó, egyre lenyűgözőbb tájkép is csodálatos élményt nyújtott, de az semmihez sem volt fogható, amikor a hegy tetejére értünk, és a gyerekek megpillantották a hóborította tájat. Fergeteges hócsatába kezdtek. A program megkoronázásaként felmásztak a 1820 méteren levő csúcshoz, ami a teljesen sík vidékhez szokott alföldi gyerekek számára felejthetetlen élmény volt.

 

A negyedik napunkon a Sóvidék nevezetességeivel ismerkedtünk meg.  Először a parajdi sóbányát látogattuk meg.    

 

 

Majd tettünk egy nagy sétát Szovátán, Európa legnagyobb heliotermikus tava, a Medve-tó körül. Sajnos az időjárás ezen a napon nem volt kegyes hozzánk, egész nap szakadt az eső.

 

 

Ezt követően Farkaslakára utaztunk, felkerestük a világhírű magyar író, Tamási Áron sírját, és Erdély első Trianon emlékművét. Elhelyeztük a híres író sírjánál a megemlékezés koszorúját. Itt találkoztunk a helyi általános iskolásokkal. Sajnos a zord időjárás miatt nem sok időt töltöttünk együtt, de közösen elénekeltük a Székely Himnuszt, az Ismerős Arcok Nélküled c. dalát. Együtt hallgattuk meg az idegenvezetőnket, aki segített Trianon, Erdély történelme, Székelyföld magyarságának, ezek szellemiségének minél hívebb megismerésében. Ezután a gyerekek bejelölték egymást a közösségi médiában, így biztos, hogy folytatni fogják az ismerkedést a mai kor eszközein keresztül.  

 

Utunk Korondra vitt, a székely kerámiák élő múzeumfalujába, ahol a kézzel készített szőttesek, fonott kosarak, a háznál készített korondi kerámiák mellett a bazárvilág is felkeltette a gyerekek érdeklődését.   Utolsó napunk nagy része a hosszú hazaútról szólt, de útközben további élményekkel gazdagodhattunk. Először Vajdahunyad váránál álltunk meg.  

 

Délután érkeztünk Déva várához. Itt a bejutásra várva felolvastuk a Kőmíves Kelemen című balladát. Szemünk előtt életre keltek az események, és egészen másképp tekintettünk onnan kezdve a hatalmas falakra.        

 

 

 

 

Az öt napos tanulmányút hatalmas élményt jelentett a gyerekek számára. Emellett nagy hatással volt személyiségfejlődésükre, hazaszeretetük, nemzetiségtudatuk fejlődött, erősödött.  Hatalmas lehetőség volt, hogy mindezt a Határtalanul pályázat keretében tehettük meg, hiszen a tanulóink szüleinek nagy része nem engedhette volna meg magának anyagilag egy hasonló kirándulás finanszírozását, így mindez elérhetetlen lett volna számukra. Köszönjük a lehetőséget!      

Értékelő óra

Az értékelő óra kezdetén egy közös Facebook-csoportba mindenki feltöltötte az általa készített képeket, amiket közösen végignéztünk, így előjöttek az ott szerzett élmények, emlékek. Ebből a csoportból a későbbiekben is bárki könnyen elérheti vagy letöltheti a beküldött képeket, videókat

Az élménybeszámolót követően a gyerekek megmutatták, hogy milyen emlékeket hoztak maguknak és szeretteiknek Erdélyből.

Ez után játékos vetélkedő következett. Power Pointon jelentek meg a különböző helyszínek, ahol jártunk, nekik pedig meg kellett nevezni a helyet vagy a látványosságot, ami a képen szerepel. Ezt követően az adott helyszínnel vagy látnivalóval kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolniuk.

A következő feladat az volt, hogy rajzolják le azt a helyet, ami a kirándulás során legjobban tetszett nekik. Ezekből a rajzokból tablót készítettünk, ami az osztálytermünk falát díszíti azóta is, így rátekintve bármikor újra egy kicsit Erdélyben érezhetjük magunkat.